Bevezetés
Advent van, és minden évben hallunk róla valamit. Tudjátok, az "advent" azt jelenti, hogy megérkezés.
Egy érkezésnek mindig két oldala van: Az egyik, aki megérkezik, a másik, aki várakozik.
És ha már a "várakozás" szóba került, nagyon gyakran felmerül a Samuel Beckett által írt "Godot-ra várva" kifejezés. Azt hiszem, mindenki ismeri a "Godot-ra várva" kifejezést, de aligha látta valaki a darabot.
Egyszer megnéztem egy produkciót egy ismert videoportálon, de meglehetősen unalmasnak találtam, és a meghirdetett 2 órás időtartam a korlátozott élettartamommal összefüggésben arra késztetett, hogy gyorsan feladjam a kísérletet. Mulatságosnak találtam egy kommentet a videó alatt erről a produkcióról:
"Inkább nézném, ahogy a hagyma megpenészedik."
Aztán találtam egy rövid változatot, amely hét percig tartott, és Playmobil figurákkal játszották. Ez elég volt ahhoz, hogy áttekintést kapjak.
A "Godot-ra várva" kifejezés a hosszú, értelmetlen és hiábavaló várakozás kényszerére utal.
De a várakozásnak nem kell mindig így lennie, és itt-ott a Bibliában találunk olyan embereket, akik vártak valamire, sőt várniuk kellett. És ezek közül szeretnék ma néhányat megnézni veletek.
Abram
Kezdjük Ábrahámmal vagy Ábrámmal, ahogyan eredetileg hívták (1Mózes 12:1-4; NL):
75 évesen már nem ő volt a legfiatalabb. Meg kell azonban említeni, hogy az emberek akkoriban idősebbek voltak, mint manapság. Tehát valószínűleg egy kicsit fittebb volt, mint a mai 75 évesek átlaga.
Elindul feleségével, unokaöccse családjával és minden vagyonával, és várja, hogy ő, akinek nincsenek gyermekei, egy nagy nemzet apja legyen.
Kánaánba érve Isten kiterjeszti az ígéretet, hogy nemcsak leszármazottai lesznek, hanem a leszármazottak is megkapják a földet (1Mózes 12:7). Nomádként, sátrakban élhetett, és utazgathatott Kánaánban. Sok mindent megtapasztal. Egy alkalommal Egyiptomba költöznek, ahol bajba kerül. Aztán elválik unokaöccsétől, Lót-tól, mert egyszerűen mindketten túl gazdagok voltak. Aztán háborúba megy és győz (1Móz 14). Találkozik az Úr Melkisedek nevű főpapjával. Tehát teljes élete van.
De egyre idősebb és idősebb, és még mindig nincs gyermeke. Felesége, Szarai, úgy tűnik, terméketlen. Az idő mindkettőjük ujjai között kicsúszik.
Ábrám már 85 éves volt, és Szárai azzal az ötlettel állt elő, hogy Ábrám feküdjön le a szolgálójával, Hágárral, hogy gyermeke születhessen. Ez sikerül is, de a terhes Hágár most már olyan lekezelően néz meddő úrnőjére, hogy az olyan rosszul bánik vele, hogy Hágár elmenekül.
Az egész történet tulajdonképpen egy hülye ötlet volt, de Isten találkozik Hágárral, ezért visszatért.
Most Ábrám 99 éves volt, Szárai pedig 89, és Isten megújítja és kiterjeszti ígéretét. Most Ábrámot Ábrahámnak, sok nemzet atyjának fogják hívni. Ezenkívül örök szövetség lesz Ábrahám leszármazottai és Isten között. Szárai pedig átneveztetik Sárára ("hercegnő"), és gyermeket kell szülnie. Ebben a korban a szexuális egyesülés már nagyon szokatlan volt, nemhogy a fogantatás és a szülés.
És aztán (1Mózes 21:1ff) Sárának valóban született egy fia, Izsák.
Isten ígéretének beteljesedésére 25 évet kellett várniuk. És ez a 25 év akkor jött el, amikor emberi szempontból egyre kevesebb esélyük volt arra, hogy saját gyermekeik szülessenek.
Már teljes életet éltek, és újra és újra találkoztak Istennel, de a tényleges vágy, a döntő ígéret, amelyre vártak, sokáig nem teljesült.
Ábrahámot "Isten barátjának" nevezték (Jakab 2:23), és így élte az életét Istennel. Időnként bizonyára szenvedett attól, hogy felesége hosszú várakozás ellenére sem született gyermeke, pedig Isten ígért neki, ezért Hágárral is összejött. Ábrahám tehát nem volt hibátlan. De biztos volt abban, hogy Isten jót akar neki, és ez fontosabb volt számára, mint az ígéret teljesülése.
Sára halála után Ábrahám még öregkorában is újra megnősült, és további 6 fiút nemzett, akik nemzetek ősatyái lettek. Így valójában sok nemzet atyja lett.
Jacob
Térjünk át egy másik bibliai példára. Ábrahámnak volt egy unokája, Jákob, akinek nehéz gyermekkora volt. Fiatalemberként lenyúlta a testvérétől, Ézsautól az örökségét, és mivel az édesanyja attól félt, hogy Ézsau bosszút áll, rábeszélte a férjét, hogy küldje el Jákobot, hogy a nagybátyjához, Lábánhoz költözzön.
Odaérkezik, és jól kijön vele (1Mózes 29:14-20; NL):
Hét évet várni egy feleségre nehéz. Ki vár hét évet manapság! De mivel szerette őt, ez az idő csak néhány napnak tűnt.
Érdekesnek találom ezt a kijelentést. Könnyebb várni, ha tudod, hogy mire vársz? Ha vársz valamire?
Hasonlítsuk össze röviden Ábrahám és Jákob várakozását. Ábrahámnak volt egy "egyszer" ígérete, amit nem volt olyan könnyű összeegyeztetni az élete valóságával. Ő és a felesége csak egyre öregebbek lettek.
Jákobnak könnyebb volt várnia, legalábbis eddig, mert szilárd ígérete volt arra, hogy hét év múlva megkapja a feleségét.
De a türelmetlenség egyikük számára sem volt opció.
Szeretnék egy másik példát is megnézni, Kálebet.
Caleb
Néhány generációval Jákob után Izrael népe már Egyiptomban kötött ki, és Isten vezette vissza őket Kánaánba, az Ígéret Földjére. Amikor letáboroztak Kánaán határán, 12 kémet választottak ki, akik közül Káleb volt az egyik, hogy megnézzék a földet.
Amikor visszatértek, a következő beszámolót adták (4Mózes 13:27-32; NL):
Ennek következtében a nép siránkozni kezd, és vissza akar térni Egyiptomba (4Mózes 14:6-10; NL).
A történet aztán azzal ér véget, hogy a zsörtölődő felnőtteket nem engedik be az Ígéret Földjére, csak a gyermekeiket, két kivételtől eltekintve (4Mózes 14:29, 30; NL):
És 40 évbe telik, amíg elérik az ígéret földjét.
Tehát Calebnek legalább 40 évet kell várnia. Ki vár 40 évet egy ígéret beteljesedésére?
De ez be fog teljesedni (Józsué 14:6-11; NL):
Kálebnek még 45 évet kellett várnia. 85 éves korában követelte az akkor tett ígéretet, és Isten gondoskodott róla, hogy még mindig képes legyen erre.
Káleb idejében az emberek nem lettek ilyen idősek, 85 év meglehetősen ritka volt.
És azt hiszem, a legtöbb mai ember becsapottnak érezné magát, ha 45 évet kellene várnia valamire, és csak 85 éves korában kapná meg. 85 évesen már semmi sem marad belőle. Nyögöd a betegségeket, és csak a múltról beszélsz, és nem akarsz több változást.
De Kálebnek ez megfelelt, és úgy tűnt, alig várja, hogy elfoglalhassa az ígéret földjét.
Hiszem, hogy Isten a várakozásunkat alkalmassá teszi számunkra. Ezt mondja általánosságban az 1 Korinthus 10:13; NL:
Más fordítások azt írják itt, hogy elviseljük.
Isten nem terhel minket többel, mint amit el tudunk viselni. Ez történt Ábrahámmal, Jákobdal és Kálebdel, és ez a három csak egy kis válogatás azokból az emberekből, akik Istennel együtt utaztak.
Mire várunk?
Először is, várjuk a karácsonyt, ami mindig nagy meglepetés. Már mindent megrendeltél, vagy - természetesen - magad készítettél?
De mire várunk valójában az életben?
Amikor fiatalember voltam, vártam a megfelelő nőre. Hívő nőt akartam, és ezért elzártam a szívemet a nem hívők elől. Ez valahogy működött. De már túl voltam a húszas éveim közepén, és még mindig nem volt egy sem.
Itt-ott egy idősebb hölgy a gyülekezetünkből azt mondta: "Soha nem fog találni, ahogy járkál. És akkor hirtelen volt egy.
Mire vársz még mindig? Az iskola végére, a képzésre, arra, hogy a gyerekek végre kiköltözzenek? Én magam sem költöztem ki 29 éves koromig, úgyhogy nem érzem magam annyira feljogosítva arra, hogy erőltessem.
Én személy szerint nem kaptam konkrét ígéretet Istentől egy különleges eseményre, mint most például Ábrahám.
Másrészt a keresztények várják az Úr visszatérését. De mennyire befolyásolja ez a várakozás a mindennapi életet?
Most nyaralok, és éppen a barkácsműhelyem rendbetételén dolgozom. Az első dolog, amit tettem, hogy építettem magamnak egy új munkapadot. Jó móka volt, de nagyon fárasztó is.
Ha az úriember jövő héten visszajön, akkor megtehettem volna nélküle is. Másrészt, ha még két évig nem jön, akkor legalább két évig lesz egy rendezett műhelyem, ami megkönnyíti az életemet.
Talán a "várakozás" kifejezés nem elég. Talán jobb lenne a "várakozás" kifejezés.
Mire számíthatunk? Mit várunk? Ábrahám nem mindig várta igazán a megígért gyermeket, de Istent igenis várta, elvégre Isten barátjának nevezték.
Jákob hét évig dolgozott a felesége várakozására, de ez csak azért tűnt neki nagyon rövidnek, mert alig várta a célba érést.
És Káleb nem csak kivárta az időt, hanem az ígért Ígéret Földjének várakozásában élt.
Mire számíthatunk? Jézus Krisztus visszatérése csak valami, amit igaznak hiszünk? Vagy ez olyasvalami, aminek hatása van? Várjuk-e, hogy Jézus tegyen valamit a gyülekezetünkkel? Hogy ha kérjük őt, akkor akar velünk valamit tenni, és valamit megváltoztatni bennünk?
Tudunk-e mi is, mint Ábrahám, Isten barátjaként élni, és jól elviselni az ilyen várakozást?
És hisszük-e Kálebhez hasonlóan, hogy Isten beteljesíti ígéreteit, még ha hosszú időbe is telik?
Összefoglaló
- Az érkezéshez az is hozzátartozik, hogy valaki várja.
- Ábrahám Istennel élt, de 25 évet kellett várnia az ígéret beteljesedésére, és néha már ő maga sem hitt benne igazán.
- Jákobnak hét évet kellett dolgoznia és várnia, és ez rövidnek tűnt számára, mert szerette Ráhelt.
- Káleb hűséges volt Istenhez, és a hosszú várakozás ellenére jutalmat kapott ezért.
- Mire várunk? Mit várunk? Várjuk-e, hogy Jézus tegyen valamit a gyülekezetünkkel? Hogy ha kérjük őt, akkor ő akar velünk és bennünk tenni valamit, hogy megváltoztasson valamit?