Bevezetés
(A 13. zsoltárt korábban énekeltük)
Szeretnék ma együtt elmélkedni veletek erről a zsoltárról, amely Dávid királytól származik.
Összehasonlítottam néhány fordítást is, és a 2017-es Luther Biblia elején ez áll: "Dávid zsoltára, hangosan énekelendő", és ezt tettem. A Wikipédia szerint a görög "zsoltár" szó a "psallein" igéből származik, ami azt jelenti, hogy "húrokat pengetni". Húrokkal kísért éneket ír le, és szó szerint "pengetett ének"-nek fordítható.
Akkor pontosan idéztem.
Nem emlékszem pontosan, hogy mikor komponáltam ennek a zsoltárnak a dallamát, de ez volt az egyik első dallamom. Úgy 1989 körül lehetett, amikor 23 éves voltam.
Miért foglalkoztatott egy ilyen zsoltár abban a korban? Sajnos nem emlékszem, milyen élethelyzetben voltam akkor: talán válság, szerelmi bánat, nem tudom.
Amikor egy zsoltárt nézünk, mindig tudatosítani kell, hogy sok zsoltár személyes ima volt, amit énekbe öntöttek. Sajnos a dallamok elvesznek, ami szerintem nagy kár.
Egyes énekeket nagy csoportokban énekeltek a templomban, hasonlóan a mai templomi és istentiszteleti énekeinkhez, másokat talán csak recitáltak, és akik megszólítva érezték magukat, szívükben hordozták az éneket.
Az ilyen énekelt imádságokban kevésbé a tanítás, az igaz és hamis, mint inkább a személyes érzés, a szubjektív érzékelés játszik szerepet.
Ez a mi zsoltárunkban is így van. Itt aligha jutna eszébe bárkinek is azt válaszolni a "Megfeledkezel-e rólam örökre?" szavakra: "Ez az állítás hamis. Isten nincs messze egyikünktől sem, ezt mondja a Biblia!".
Dávid nem azt akarja tanítani, hogy Isten elfelejti az embereket, de ezt érezte, amikor a zsoltárt írta, és ezt fejezi ki.
És most szeretnék veletek együtt tovább gondolkodni erről a zsoltárról.
Isten elfelejtette
A 2-3. versekben Dávid panaszkodik a jelenlegi helyzetére, sőt bizonyos értelemben még Istennek is panaszkodik.
Ezek a kijelentések szemrehányásként hangzanak.
A személyközi kapcsolatokban ez a szóhasználat nem lenne olyan kedvező. A vádaskodások inkább mérgezik a légkört, mint hogy megoldásokat találjanak vagy meggyógyítsák a kapcsolatokat. Jobb, ha az olyan "én" üzenetekkel dolgozunk, mint például:
- Úgy érzem, hogy elfelejtettél.
- Az a benyomásom, hogy hátat fordítasz nekem.
De Isten tud ezzel foglalkozni. Vele nem egy tökéletlen emberrel van dolgunk, aki rosszul értelmezheti a szavakat.
A Bibliában számos ilyen siratót és zsoltárt találunk, ahol az emberek gyakorlatilag felemelik a kezüket.
És mivel Isten úgyis átlát a megfogalmazásainkon, a jámbor, kifinomult szóhasználatunkon, mindig kiderül számára, hogy mit gondolunk őszintén, mit érzünk valójában, és ez a döntő.
De mikor érezzük úgy, hogy Isten elfelejtett minket? "Elrejti előlem az arcát" - ez valahol ugyanaz. Keresem Istent, és nem találom. Az imák megakadnak a plafonon, vagy olyanok, mintha a szélbe beszélnénk. Te mikor érzed így magad?
Bizonyára érdekes lenne mindenkitől itt hallani, hogy mikor éreztek ilyet az életükben, de most nem erre fogunk sort keríteni.
Azt hiszem, Dávid akkori problémája világosabbá válik, ha a következő 3. verset is figyelembe vesszük: "Baj van a lelkemben, szomorúság a szívemben nap mint nap". Nem tud békességet találni. Olyan nagyok a gondjai, hogy állandóan attól fél, hogy elborítják, hogy nem tudja majd kezelni az életét. És a bánatával sem tud megbirkózni, bármi legyen is az oka. Minden nap nyomasztja őt. Valószínűleg éjszaka nem tud jól aludni a gondjai miatt, és napközben sem tudja egy időre maga mögött hagyni a gondokat és a bánatot.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian megtapasztaltátok már, milyen kimerítő tud lenni az aggodalom. Lesz-e elég pénzem, találok-e munkát, boldogulok-e a munkámmal, mi lesz a gyerekeimmel, meggyógyulok-e valaha is stb.
A bánat pedig valahogy az aggodalom fokozása. Az aggodalommal még van remény, a bánattal már vége. Hogyan kezeljem például azt, hogy egy szerettem elhagyott? Hogyan kezelem a végleg elszalasztott lehetőségeket? stb.
Dávid esetében az aggodalmak és a bánat forrása nyilvánvalóan egy ellenség volt, aki megnehezítette az életét.
A Bibliából tudjuk, hogy Dávid többször volt menekülésben, és nem volt mindig könnyű dolga.
Manapság valószínűleg kevesebb emberi ellenségünk van; egyesek ellenséget látnak ott, ahol nincs is, vagy úgy érzik, hogy ellenségesen bánnak velük, még akkor is, ha a másik ember nem szándékosan teszi ezt. Ha azonban kifejezetten zaklatnak a munkahelyen vagy az iskolában, az valóban ellenséges érzés. És gyakran esélyed sincs arra, hogy megvédd magad vagy rendezze a dolgokat.
És amikor minden így összejön, akkor már azzal a kérdéssel élsz, hogy "Meddig?". Ezt már nem bírom tovább. Meddig tart még? Mikor lesz vége az aggodalmaknak és a gyásznak, mikor lesz végre vége, mikor látom újra a földet?
Mi a kiút?
Fényt a szemembe
Imádkozhatnál most: Uram, add, hogy az ellenségek eltűnjenek, a bánat forrásai kiszáradjanak, és ne érezzek többé bánatot.
A zsoltáros nem ezt teszi. Persze nem tudom, hogy Dávid mennyire gondolta át itt a zsoltárát, de véleményem szerint pontosan a helyes dolgot imádkozza (4. és 5. v.):
A Biblia lábjegyzete szerint a "tedd ragyogóvá szemeimet" azt jelenti, hogy valakit életre kelteni, felélénkíteni. Más fordítások, például az Újszövetség pedig így fordítja ezt a kérést: "Adj nekem új bátorságot, és tedd újra ragyogóvá a szememet". Néhány más fordítás szintén úgy értelmezi ezt a kérést, hogy új bátorságot kér.
Irreális azt gondolni, hogy nem lesz többé gondunk, bánatunk és ellenségünk ebben a világban. Már a Biblia elején, az 1Mózes 3:19-ben megjövendöli, hogy a homlokunk verejtékével kell majd megennünk a kenyerünket. Az erőfeszítések, a nehézségek, az ellenállás és a gondok mindig elkísérnek majd minket itt a földön. És bár maga a világ gyönyörű és ajándék, de eléggé ellenséges is lehet, és soha nem lesz az igazi, örök otthonunk. Az Jézus Krisztusnál vár ránk.
A zsoltáros új életet, új bátorságot, új reményt kér. Nem vergődik a gondjaiban és bánatában.
Az aggódás persze mélyen emberi dolog, és az Újszövetség is többször foglalkozik vele (Máté 6,25-27; Újszövetség):
Itt elsősorban a magatokért való aggódásról van szó. Természetesen másról van szó, amikor másokért aggódtok, gondoskodtok róluk vagy gondoskodtok róluk. Persze az "aggódás" oda is hozzátehető, ha a gondjaidra bízott emberek látszólag rossz úton járnak.
De itt sem ér el semmit az "aggódás".
Persze nem mindig könnyű, de a bibliai út az (Filippi 4:6, 7; Újszövetség):
Gondjaidat Jézusra vetni végső soron az is, amit Dávid itt a zsoltárban leír. "Világosítsd fel szememet", "fordítsd el tekintetemet gondjaimról és bánatomról hozzád, Istenem, és adj új bátorságot nekem". A gondok nézése egyáltalán nem segít.
És most az ellenség sem győz, még ha az életem talán elkezd is meginogni.
Bíztam
És akkor a siránkozás végre örömbe fordul.
Ez a dicséret már azt a bizonyosságot fejezi ki, hogy a zsoltáros örülni fog üdvösségének. Most már annyira biztos benne, hogy egy napon Isten üdvösségéről fog beszélni.
Máskülönben az időmérték kissé furcsa lenne. A zsoltár jelen idejében nagyok az aggodalmak, és a zsoltáros fényes szemeket kér, és a mából a jövőbe tekint, elképzelve, hogyan fog onnan visszanézni.
Vajon nekünk is megvan ez a bizonyosságunk, hogy a jövőben örülni és ujjongani fogunk Isten üdvösségében? Személyes helyzetünktől függően ez néha nehezen elképzelhetőnek tűnik.
Fontos pont itt a "kegyelem" szó. Más fordítások a "kegyelem" helyett "jóságot" vagy "szeretetet" mondanak, de ebben a szövegkörnyezetben a "kegyelem" tűnik számomra a legjobb fordításnak.
Nincs jogunk egy gond és bánat nélküli élethez, nincs jogunk egy kis boldogsághoz. Személy szerint nem irigylem senkitől, de nincs ilyen jogunk.
Kérhetjük, kérhetünk megvilágosodott szemeket, bátorságot és bizalmat, hogy Isten jót akar velünk.
A megvilágosodott szem talán azt is jelenti, hogy egy kicsit tisztábban látunk, hogy meglátjuk, mi az, ami igazán jó nekünk és másoknak, hogy tisztábban látjuk az életünket, és jobban tudjuk kategorizálni a gondjainkat és bánatainkat.
Mert Isten jót akar veled és velem, és bízhatunk abban, hogy utólag is jót mutatott nekünk.
Összefoglaló
- Sok zsoltár személyes ima, amelyet énekké formáltak.
- Dávid ebben a zsoltárban siránkozik, sőt egy kicsit vádolja is Istent. Úgy érzi, hogy elfelejtették és elárasztották a gondok, a bánat és az ellenségek.
- Nem azt kéri, hogy a gondok szűnjenek meg, hanem világos, megvilágosodott szemeket, új bátorságot, új perspektívát kér.
- Bízik Isten kegyelmében. A boldogsághoz és a gondoktól való mentességhez nincs jog, de Isten jót akar veled és velem, és ebben bízhatunk, olyannyira, hogy egy ponton visszatekintve dicsérhetjük is őt érte.