Bevezetés
(utalás a vázlatra) Egy idegen, aki panaszkodik, hogy túl kevés a nyitott ajtó...
Nem tudom, hogy vannak-e földönkívüliek, nem tartom valószínűtlennek, de nem tudom.
Egyszer láttam egy képet, amelyet a Cassini szonda készített a Földről a Szaturnuszról. A Föld csak egy apró pont volt, halványabb, mint a körülötte lévő csillagok közül sok, egy porszem az űrben.
Elkezdhetsz filozofálni. Miért van itt ennyi kicsinyesség, miért nem látjuk a nagy egészet, miért nem fogunk össze és oldjuk meg együtt a problémákat?
Néha nekem is vannak ilyen gondolataim, de valahogy az emberiség nem egy "mi", legalábbis nem viselkedünk úgy. Úgy tűnik, hogy a tendencia a másik irányba megy, mindenki még jobban elszigeteli magát a saját buborékjában a hasonlóan gondolkodó emberekkel. Legalábbis nekem így tűnik.
Néha-néha van egy ilyen átfogó ébredés, amikor hirtelen sok ember összetart és segít egymásnak. Ezt tapasztalhattuk itt Leichlingenben a tragikus árvízkatasztrófa után, ez a kölcsönös támogatás és segítség fantasztikus volt.
De más témáknál, például az éghajlatváltozásnál ez valahogy nem működik.
Az emberek egymást szidalmazzák a közösségi médiában, mert mindenki más hülye. Most egy kicsit túlzok, de még az általam követett leichlingeni Facebook-csoportban - idősebb vagyok, Facebook - is elég durva néha a hangnem, főleg ha olyan forró témákról van szó, mint a klímaváltozás, migráció, koronavírus, ukrajnai háború stb.
Néha, vagy néha gyakran, én is forgatom a szemem a kijelentéseken, és azt gondolom, nem, erre most nincs szükségem.
Gyakran nem akarom elmondani, hogy mit gondolok az ilyen izgalmas témákról. Nem is igazán fontos. Nincs olyan párt, nincs olyan kormány, amelyik felvállalja a gondolataimat, és azt mondja, hoppá, úgy csináljuk, ahogy te gondolod helyesnek. Valószínűleg az sem lenne jó.
Csatlakozhatnék a fórumkommentelők és twitterezők hatalmas tömegéhez, és néha írok is valamit egy fórumon, de elhatároztam, hogy csak olyan dolgokat írok, amiket szemtől szemben is el tudok mondani. Még tanulékony vagyok, de egyre jobb leszek.
Zárt ajtók
Térjünk vissza a nyitott ajtókhoz. Nem lenne jobb, ha a "mi" akkor is létezne, amikor a város nem állt víz alatt?
A karácsonyi történetben, ahogy a Bibliában le van írva, már a "mi"-vel is nehéz volt (Lukács 2, 1-7; HFA, rövidítve):
Olyan útra kellett menniük, amire nem akartak, mert ki akarna egy ilyen útra menni, miközben súlyos terhes egy népszámlálás miatt? De nem volt más választásuk, és amikor megérkeztek, nem volt számukra hely, nem volt nyitott ajtó.
Lehet, hogy a város annyira tele volt, hogy az összes szobát már elfoglalták a hasonlóan rászorulók, de inkább azt gyanítom, hogy a helyiek szemszögéből nézve ezek az idegenek, akik most már mindenhonnan jöttek a népszerűtlen római adólisták miatt, amúgy sem voltak szívesen látottak.
Nem volt "mi", az emberek inkább magukban maradtak, és remélték, hogy ezek az idegenek hamarosan ismét eltűnnek.
Már így is sok közös volt bennük, mert a római megszállókat aligha szerette bárki is. De akkor is, mint most, inkább maradunk a megszokott körünkben, a megszokott buborékunkban.
Nyitott ajtók
A Biblia korabeli egyházban ez nyilvánvalóan néha szintén problémát jelentett.
Van egy szakasz a Bibliában, ahol először a Jézus Krisztussal élő emberek helyes viselkedéséről van szó.
Az élet mások kárára történő elvetéséről, a féktelen viselkedésről, a kapzsiságról, az ellenőrizetlen dühkitörésekről, az egymásnak való hazudozásról stb. szól. És lehetséges elindulni a változás ilyen útján.
Ez a szakasz először a mondatba vezet (Kolossé 3:10; NT):
Ez egy olyan folyamat, amely nem magától működik, hanem Istentől jön, és én személy szerint rájöttem, hogy még hosszú út áll előttem.
És akkor ismét jönnek a nyitott ajtók (részlet a Kolossé 3:11-ből; HFA):
Úgy tűnik, hogy az emberek főként a saját kulturális környezetükben maradtak, és fenntartásaik és előítéleteik voltak másokkal szemben, ahogyan ma is sokan főként a saját buborékjukban maradnak.
Az akkori egyház számára fontos volt, hogy az emberek maguk mögött hagyják szűk látókörüket, és megnyíljanak más emberek felé, akikkel egyébként nem sok közük lenne egymáshoz. Nem számít, honnan jöttél, milyen a háttered.
Talán személyesen is meg kell változnunk, hasonlóan a korábban leírtakhoz, hogy nyitottá váljunk más emberek felé. Persze az ismerős mindig kényelmesebb, és a komfortzónában természetesen kényelmesebb, mint azon kívül.
Jézus nyitott ajtaja
Én személy szerint nem tudom egyedül megcsinálni. Ezért utazom Jézus Krisztussal. Neki mindig van nyitott ajtaja, és ezt maga Jézus fogalmazza meg egy bibliai versben (Máté 11:28.29; NT):
Ez a vers nem az egyházról szól, hanem Jézus Krisztus személyes kapcsolatáról az emberekkel. Ez lehet a pozitív változás kezdete.
Gyermekként az istállóba szorították, de a Feltámadottként mindannyiunkat meghív. És szeretném, ha erre emlékeznétek, amikor karácsonykor Jézus Krisztusról hallotok.
Összefoglaló
Hadd foglaljam össze:
- Sajnos gyakran a saját környezetünkben élünk, és kevéssé nyitunk mások felé a buborékunkon kívül. Úgy tűnik, ez volt a helyzet Jézus születése idején is.
- Ahhoz, hogy képes legyél megnyílni mások felé, fel kell készülnöd arra is, hogy te magad is megváltozz.
- Jézus Krisztus meghív minket: