Bevezetés
Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel a koronavírusról. Talán észrevette, hogy egy online magazin egy jogi vita megnyerése után az információszabadságról szóló törvényen keresztül közzétette a Robert Koch Intézet koronavírus-protokolljait.
És most az ismerősöm, aki annak idején nem oltatta be magát, felháborodott Lauterbach miatt, aki néhány talkshow-ban arról beszélt, hogy az oltásoknak nincsenek mellékhatásaik, és nemrég a televízióban elismerte, hogy néhány esetben valóban létezik oltáskárosodás. Kicsit utánanéztem, Lauterbach olyan gyakran szerepelt a tévében a Corona-korszakban, hogy néhány talk-showban megemlítette, hogy lehetnek ritka oltási mellékhatások. Más talk show-kban mellékhatások nélküli oltásokról beszélt.
Bevallom, engem ez már nem igazán érdekel, és a barátom sem tudta megérteni. Csalódottnak tűnt, hogy nem háborodtam fel rajta.
Személy szerint úgy gondolom, hogy valahogyan meg kell békélnünk a világjárvánnyal és azzal, ahogyan kezelték, hogy tanulhassunk belőle. Elvégre a következő világjárvány is jöhet valamikor, és tanulnunk kellene az előzőből.
De engem ez még mindig nem érdekel. Csak nagyon felületesen olvasom a róla szóló híreket, ha egyáltalán olvasom.
Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon helyes-e az érdektelenségem.
Fontosnak tartom, hogy tanuljunk a történelemből, például, hogy a náci korszak bűnei ne merüljenek feledésbe. A gyarmati korszak bűnei már eléggé feledésbe merültek. Úgy gondolom tehát, hogy érdemes alapszintű ismereteket szerezni a történelmünkről.
De néhány dolog, mint például a koronavírus korszaka, nem igazán érdekel.
Milyen érzés kereszténynek lenni? Mit mond a Biblia arról, hogy előre vagy hátrafelé nézzünk?
Van erre egy eléggé kirívó bibliai igeversem, ahol Pál apostol így írja le az életének irányát a Filippi 3:13b-ben:
Uiuiui, egy ilyen kijelentés elég nagy kihívás.
Az utódlás, de...
Nézzünk meg egy részletet a Lukács 9, 59-62; NL-ből, amely a hivatásokról szól:
Ezek a versek engem is eleinte zihálásra késztetnek, és egy kicsit meghatódva érzem magam.
Egy nagyon világos előretekintéssel kezdődik: "Jöjjetek, kövessetek engem". Most valami új kezdődik, most kezdődik.
Aztán jön egy másik ellenvetés, amit valahogy meg lehet érteni. És miért ne temethetné el az apját a szolgálata előtt?
Azt hiszem, Jézusnak ezek a kijelentései kevésbé tűnnek furcsának, ha figyelmesen hallgatjuk, hogy mit mond ez az ember:
"Mielőtt Téged követlek, előbb a saját ügyeimet kell rendeznem".
Ez emlékeztet engem olyan kijelentésekre, amelyeket ma is hallottam időről időre. Most nincs időm a templomra, mert annyi minden van a nyakamon. Annyi mindenről kell gondoskodnom.
Később, amikor az ügyeim már nem foglalnak el annyi helyet, akkor jobban tudok Jézusra koncentrálni.
Szóval, a tanítványság elvileg igen, de először...
Véleményem szerint ez a szétválasztás a szolgálat és a magánélet között nem helyes. Amikor Jézussal kezded, akkor kezdődik a tanítványság. Még ha a múltból származó kötelezettségek el is kísérnek, akkor is Jézus Krisztussal mész előre.
Nem egészen világos, hogy ez a konkrét történet csak a temetés megszervezéséről szólt, vagy arról, hogy elkísérjük az idős apát az utolsó útjára, ami igazán hosszú ideig tarthatott.
Mi lett volna, ha nemcsak eltemeti az apját, hanem az apja házában hirdeti Isten országának eljövetelét is? Ez is tanítványság lett volna. Tudom, hogy ez nem mindig könnyű a saját szülői házban és a saját rokonok között.
Persze a tanítványságnak nem kell mindig szavakkal való igehirdetésnek lennie, de a tanítványság azonnal elkezdődhet, nem kell hozzá egy "de előbb".
Nézzük meg a második személyt is:
Itt megint ez a "de előbb", de egy búcsú nem tarthat olyan sokáig, nem igaz?
Úgy gondolom, hogy ez a kijelentés személyesen ennek a személynek szólt. A búcsúzás nem lesz gond, de milyen hozzáállással távozik?
A jövőbe tekintesz és várakozással tekintesz az új, az utódlás felé, vagy visszatekintesz és a múltat siratod?
Nekem személy szerint még sosem volt szántás a kezemben, de el tudom képzelni, hogy nem szántasz különösebben egyenesen, ha mindig hátrafelé nézel.
Engem a mopedes korszakomra emlékeztet. Ha kanyarodás előtt átnéztem a vállam fölött, egy rövid pillanatra nem tudtam egyenesen vezetni. Mindig kissé elkanyarodtam arra az oldalra, amerre kanyarodtam.
Rossz dolog hátranézni?
Szerintem ez attól függ. Ha szántás közben egyszer-egyszer megfordulsz, és megcsodálod a tájat, vagy megnézed, hogy mennyi mindent megtettél már, akkor szerintem nem tűnik rossznak.
De ha visszatekintesz, és folyton dühös leszel az elszalasztott lehetőségek miatt, ha a múltban a méltánytalan bánásmód mindig jelen van, ha a régi szép időkön búslakodsz, akkor az élet letér a helyes útról. Én ebben hiszek.
Ezen a ponton hosszasan gondolkodtam azon, hogy vajon újra a koronavírussal való megbirkózás példáját használjam-e. Ez mindig forró téma.
Általánosságban elmondható, hogy én személy szerint időről időre elgondolkodtam azon, hogy valamilyen módon politikailag aktívvá váljak, mert valójában hülyeségnek tartom, hogy főként panaszkodom, de magam nem teszek semmit.
De a koronavírusos időszakban annyira nehéznek találtam a helyzetet, hogy nem akartam helyet cserélni egyetlen politikussal sem. Persze történtek hibák, és voltak bűnözők (pl. maszek alkuk), de egyszerűen nehéz is volt. Nem tudtuk, hogy az egyes vírusváltozatok valójában mennyire veszélyesek. Nem akarok egyetlen politikust sem védeni, nem tudok senkinek a fejébe nézni, hogy milyen indítékkal utazott.
Dock hogyan tekint vissza a koronavírus korszakára? Tanulni akarunk a hibáinkból, hogy a következő világjárványt jobban tudjuk kezelni?
Vagy egyenesen 180-ra megy a pulzusod, amikor visszatekintesz? Ha mindig a düh és a felháborodás veszi át az uralmat, amikor visszatekint, akkor nem lesz képes egyenes vonalban maradni.
Jézus Krisztus követése előre megy.
Vessünk egy pillantást a
Nagy Megbízatást
Máté 28, 18-20; NT
Érdekes, hogy mit nem mond itt Jézus:
"Vigyázzatok tehát, hogy hűségesek maradjatok, és ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, hogy lopjatok, mint Júdás. És ne veszekedjetek tovább azon, hogy ki a legnagyobb köztetek".
Jézus bizonyára sok negatív dolgot fel tudott volna hozni a tanítványok elé az elmúlt három évből. De ő nem ezt teszi.
Először is, kiszélesíti az önmagáról alkotott képüket:
Aztán jön a megbízás, hogy tegyenek tanítványokat. Ez a valaha adott legnagyobb és legfontosabb megbízás. És bárki, aki követni akarja Jézus Krisztust, és ez azt jelenti, hogy vele együtt utazik, részese lehet ennek.
És akkor még egy pillantás előre:
Mennyire fontos az elmúlt időszak az életünkben, amikor ez talán még nem így volt?
Nézzünk a jövőbe.
De a múlttal való megbékélés?
De mi van, ha kísért bennünket a múltunk?
Nagyon megkönnyíteném magamnak, ha megállnék a "jövőbe tekintéssel".
A Bibliában is van valami olyasmi, mint a múlttal való megbékélés.
A viták kezelése
Az egyik pont, amit szeretnék megvizsgálni, az a viták kezelése. Mivel a Biblia meglehetősen reálisan ábrázolja az embereket, természetesen a Bibliában is szó esik vitákról, amelyek néha kellemetlen véget érnek.
A viták megoldásának egyik stratégiája az, hogy azt mondjuk: ne beszéljünk erről többet.
Ez banális dolgok esetében működhet, de mély nézeteltérések és konfliktusok esetében nem.
Az ApCsel 15 arról szólt, hogy a Jézushoz csatlakozni akaró nem zsidóknak be kell-e tartaniuk minden zsidó törvényt. Ez a vita már jó ideje parázslott, és akkor csúcsosodott ki igazán, és szétszakíthatta volna az alakuló egyházat, ha nem állnak össze, hogy megoldják a problémát.
Olyan megoldást találtak, amelyben a jelenlévők többsége egyetértett. Nem egy olyan kompromisszum volt, ahol mindenkinek jutott egy kicsi, hanem az egyik félnek volt nagyrészt igaza, és ezt a többiek elfogadták, valószínűleg azért, mert nagy tisztelettel bántak egymással.
Itt bizonyára a felek közötti kapcsolat is fontos volt. Mindenkinek lehetnek vörös vonalak, amiket nem tud visszalépni, de a valódi vörös vonalakra kell szorítkozni.
Talán volt valaki akkoriban, aki még az Apostoli Zsinat után is azon a véleményen volt, hogy rossz döntést hoztak. Most ő is indíthatott volna valamit a maga részéről azzal a néhány másik elégedetlen emberrel. Vagy, ha ez lehetséges volt számára, elfogadta, hogy a többségnek más volt a felismerése, és mégis csatlakozott hozzájuk, mert lehet, hogy tévedett. A vita most megoldódott, és mindenki együtt haladhat tovább a tanítványságban.
Lelkipásztori gondoskodás
A múlttal való megbékélés talán még fontosabb aspektusa lelkipásztori jellegű.Vannak, akik rossz tapasztalatok következtében traumát hordoznak magukban, míg mások nem tudnak megbékélni azzal, amit ők maguk tettek a múltban.
Itt természetesen csak egyéni megfontolásokról van szó.
A Példabeszédek 14:10 (NT) nagyon találóan mondja ezt:
Mindenki érzi a saját fájdalmát, és némelyiküknek ez valóban fájdalmas.
Nagyon szépnek találom azt a példát, ahogyan Jézus Péterrel bánik.
Hiszen Péter háromszor tagadta meg Jézust, miután nagyon bátran kijelentette, hogy Jézussal együtt megy a halálba.
És az ezt követő beszélgetésben, a János 21:15-19-ben Jézus háromszor kérdezte meg tőle, hogy Péter szereti-e őt.
A harmadik alkalom kicsit kellemetlen volt Péter számára, és elszomorodott. De úgy tűnik, ez a fajta beszélgetés fontos volt ahhoz, hogy a háromszori tagadáson túllépjen.
De aztán megint előre is megy (Jn 21, 18.19; NL):
"Kövess engem!" Folytatja.
Itt rájöttök, hogy a lelkipásztori gondoskodásnak egyénre szabottnak és hasznosnak kell lennie. Lehet, hogy egy ilyen beszélgetés néha kellemetlen, de előrelépést hoz, és előre kell vezetnie.
És itt ér véget a "Kövesd Jézust", nem csak mint formula, hanem mint valódi perspektíva.
Összefoglaló
Hadd foglaljam össze:
- Visszatekintés és előretekintés? Mi a fontos, mi érdekel minket?
- Szent Pál kihívás elé állít minket: Pál: Felejtsem el a múltat, és nézzek arra, ami előttem áll.
- A tanítványság azonnal elkezdődhet: Nincs "de előbb". Vigyétek Jézust magatokkal az ügyeitekbe.
- A panaszkodó, neheztelő vagy dühös visszatekintés kizökkenti az életet a helyes irányból.
- A Nagy Misszió a jövőre összpontosít, Jézus Krisztus nagysága és az ő ígérete által keretezve, hogy mindig velünk lesz.
- A viták kezelése része lehet a múlttal való szükséges megbékélésnek.
- Az egyéni lelkigondozás, mint Péter és Jézus esetében, személyesen is szükséges lehet. De ennek a lelkipásztori gondoskodásnak a jövőbe is kell tekintenie: Kövessük Jézust.