Bevezetés
Nemrégiben foglalkoztam egy kicsit a "depresszió" témájával. Nem azért, mert magam is érintett vagyok benne, vagy mert a közvetlen környezetemben valaki érintett, legalábbis nem tudok róla semmit, de a médiában többször találkoztam a témával, mert néhány kabarészínész vagy humorista érintett benne, és ezt a tévében nyilvánosságra is hozták.
Ezt figyelemre méltónak találtam. Nincs mélyebb ismeretem erről a témáról, csak azt tudom, amit a médiában hallottam és olvastam róla. És a "depresszió" témája ma állítólag nem az aktuális téma.
Két kabaréművész, akiket nagyon viccesnek találok, nagyon nyíltan beszéltek a depressziójukról. Talán ismerik őket: Torsten Sträter és Kurt Krömer.
Meglepőnek találtam, de egy dolog mindkettőjüknél feltűnt. Mindketten hangsúlyozták annak fontosságát, hogy felismerjük, hogy segítségre van szükségünk, majd ténylegesen segítséget kapjunk, és ez a pont tartott engem mozgásban.
Persze ez nem könnyű egy ilyen témánál, mert nem mindig számíthatsz a környezeted megértésére.
Ha például eltört a lába, mindenki számára egyértelmű, hogy nem tud dolgozni. Ha depresszióban szenvedsz, gyakran nincs akkora megértés. Itt-ott olyan kijelentések hangzanak el, hogy "Ne csinálj ekkora felhajtást".
A depressziónak szervi okai is lehetnek, és ilyenkor gyógyszeres kezelésre van szükség. De sok depressziós az orvosoktól is talál segítséget, pl. a beszélgetőterápia sok esetben segít.
Miért tabutéma ez még mindig?
Miért gátolják az embereket gyakran, hogy segítséget kérjenek egy ilyen betegség miatt? Általában véve a mentális betegségek esetében még mindig nehéz.
Kivéve talán a kiégés esetét: akkor te vagy a hős, aki egy kicsit túlzásba vitte. Egy kiégés nélküli menedzser nem végezte jól a munkáját ;-) Most persze túlzok.
Azt hiszem, mi emberek nem akarunk gyengék lenni, és általában azt is szeretnénk, ha mi irányítanánk az életünket, és azt is szeretnénk, ha a környezetünk is ezt hinné rólunk.
Egy lábtörést is el lehet szenvedni, de ezt mindenki látja, és általában van egy világos menetrend is, hogy mikor lesz újra rendben.
Depresszió vagy hasonló betegség esetén ezt nem látod. Magadnak is meg kellene tudnod oldani, miért csinálsz ekkora felhajtást! Segítségre inkább azoknak van szükségük, akik tényleg rosszul vannak, ahol látod!
Ez egy tévedés, és itt már az evangéliumnál tartunk.
Kinek szól az evangélium?
A beteg
Hadd olvassam fel a Máté 9:10-13; NL
Nos, a "söpredék" szó szerinti fordítása nem szó szerint értendő, valójában "vámszedők" és "bűnösök", de a farizeusok ezt értették: söpredék.
Rövid magyarázat: az adóbehajtók, vagy más fordításban publicánusok, nagyon gyakran többet szedtek be, mint amennyi járt volna nekik, és ez nagyon népszerűtlenné tette őket, ezért ezt az embercsoportot gyakran a rossz ember szimbólumának is tekintették.
Máté ilyen vámszedő volt, és meghívta Jézust, a tanítványokat és régi barátait, kollégáit vacsorára. A farizeusoknak ez nem tetszett.
Keresztény szocializációnk már annyira polarizál bennünket, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a farizeusok itt teljesen rosszul gondolkodnak és beszélnek.
De tegyük át a helyzetet napjainkra. Nálunk nincsenek nyilvánvalóan korrupt hivatalnokok, mint népcsoport, de mi van, ha például jön egy neonáci, és Jézus mellett dönt, majd ünnepséget rendez, és meghívja a közösségből és a régi baráti köréből az embereket, hogy ők is kapcsolatba kerüljenek Jézussal?
Mit szólnának akkor a szomszédok? Mi történne a közösségi médiában?
Rájön, hogy egy ilyen helyzet is lehet bonyolult.
De Jézus Krisztus azt mondja:
Az orvos természetesen Jézus Krisztus szimbóluma, a betegek pedig a bűnösök képe.
És Jézus csak a bűnösökön tud segíteni. Akik azt hiszik, hogy elég jók, azok kiestek. Nekik nem lehet segíteni.
És Jézus nemcsak Istenre és emberre, hanem az emberek egymás közötti viszonyára is utal:
És ez azt is jelenti, hogy irgalmasnak kell lennünk a gonoszokhoz. A vámszedők nem szegény, tehetetlen áldozatok voltak, hanem elkövetők.
Természetesen itt nem arról van szó, hogy a helytelen cselekedeteket hagyjuk figyelmen kívül hagyni, mert Jézus is mindig világosan megmondta, hogy melyek a rossz és melyek a helyes cselekedetek.
De esélyt akar adni az elkövetőnek a bűnbánatra, a betegnek az orvostól kell segítséget kapnia. Az életet rendbe lehet tenni, annak minden következményével együtt, ami bizonyos esetekben azt is jelenti, hogy az ember jogi felelősséget vállal a tetteiért, és kártalanítja az áldozatokat.
De nézzünk magunkra. Valószínűleg nincsenek itt korrupt hivatalnokok, és valószínűleg neonácik sem, de ugyanúgy bűnösök vagyunk. Végső soron ez a közös bennünk. Valamikor mindannyian rájöttünk, hogy szükségünk van a megbocsátásra, hogy Jézus nélkül nem megy.
És ez visszavezet minket a segítséghez. Tudatában vagyunk-e még annak, hogy segítségre van szükségünk, Istentől és más emberektől is?
Vagy hogy Jézus összehasonlításának képében maradjunk: Tudatában vagyunk-e annak, hogy Jézus Krisztusra, mint orvosunkra van szükségünk újra és újra, minden nap? És hogy mások irgalmára vagyunk utalva?
A keresztény kereteken belül természetesen mindannyian egyetértünk, mert objektíven szólva ez a Biblia szerint helyes.
De vajon tudatában vagyunk-e ennek a mindennapi életben?
Arra gondoltam, amikor utoljára egy nem hívőnek vallottam: "Jézus nélkül nem tudok megbirkózni".
Ez már nagyon régen volt. Néha beszélgetéseket folytatok a hitemről, de nehéz kimondani nyíltan, mert nem tudom, hogy a beszélgetőpartnerem megérti-e.
Vagy menjünk egy szinttel lejjebb: Mások kegyelme nélkül nem tudnék megbirkózni.
És ezzel eljutottunk egy olyan jámbor kifejezéshez, amely a mindennapi nyelvhasználatban már nem túl gyakori.
Alázat Isten iránt
Az "alázat" kifejezés az ófelnémet diomuoti ("szolgálni kész", tehát valójában "szolgai magatartás") kifejezésből származik. A szó összetevői tovább bonthatók a 'szolgálni' (dionōn) és a 'bátorság' (muot) szavakra (Wikipedia).
Ez a meghatározás azonban nem tűnik teljesnek.
A Biblia már az Isten és az ember közötti kapcsolat tisztázásáról szól, és az Isten előtti alázatosság pozitív dolog a Bibliában, pl. Zsoltárok 25:9; NGÜ Istenről szól:
Itt már láthatjátok, hogy nem csak arról van szó, hogy mi, az emberek itt lenn vagyunk, Isten pedig ott fent, hanem hogy ez egy kapcsolatról szól, arról, hogy együtt vagyunk egymással, és hogy szükségünk van az Ő vezetésére és segítségére.
Hiszem, hogy ez az alázat teszi a keresztény életet.
Az ember tudatában van annak, hogy ez Jézus nélkül nem lehetséges. Szükséged van rá, szükséged van a segítségére mindenben.
Az alázatos más, mint például az alázatos vagy megalázott, mint egy megkorbácsolt kutya.
Ezt jól láthatjuk Mózes példáján. Róla szól az 5Mózes 12:3, NL:
Mózes bizonyosan nem volt engedelmes. Félelem nélkül beszélt a fáraóval, bátran vezette Izrael népét, és legfelsőbb joghatósággal is rendelkezett, ami valószínűleg nem lehetséges alázatosan.
De mindig tudatában volt annak, hogy Isten fölötte áll, hogy szüksége van Istenre, és hogy Isten nélkül nem fog működni. Természetesen ő is követett el hibákat az életében, ez világos. Ez velünk is megtörténik időről időre.
Mert még ha jelenleg egész jól is alakul az életünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy Isten kezében vagyunk, és ha már nem lennénk, akkor bajban lennénk.
Alázat másokkal szemben
Az alázatos élet önmagunk között is hasznos. Szeretném megnézni a Galata 6:1-4; NL:
"Segít visszatérni a helyes útra" - ez a fordítás tetszett a legjobban. Más fordítások azt írják ide, hogy "szeretettel helyretéve".
Természetesen az ilyen helyzetek sosem könnyűek. Senki sem szereti, ha azt mondják neki, hogy valamit rosszul csinált.
Manapság a "rossz" és a "helyes" fogalmakat csak egy "mert", egy indoklás összefüggésében lehet vizsgálni, ami szerintem szintén helyes, mert különben fennáll a veszélye annak, hogy valamit valahogy azért ítélünk meg, mert mindig is így volt.
De térjünk vissza a "visszatalálás" és a "helyreállítás" közötti különbségre. Úgy vélem, hogy a "visszatalálás" hatékonyabb, mint a "helyrehozás". Természetesen a segítség mindkettőhöz hasznos, de legalábbis nálam általában az a helyzet, hogy jobban tanulok, ha magam jövök rá a megoldásra. Ha valaki kész megoldást ad, gyorsabban elszáll, mintha magam harapnám át magam a felismerésig.
Talán ez típus kérdése is.
Mindenesetre a lényeg itt az, hogy segítsünk egymásnak, és ehhez természetesen hozzátartozik annak beismerése is, hogy segítségre van szükségünk.
Ezt itt is megtaláljuk a második versszakban:
Más fordítások ide írnak: Segítsetek egymásnak a terhek viselésében, de ez ugyanazt jelenti.
Tudunk-e egymás nehézségeiről és problémáiról? Megosztjuk-e egymással a nehézségeinket és problémáinkat?
Vagy annyira arrogánsak vagyunk, hogy azt hisszük, minden nehézségünket és problémánkat mi magunk is jól kézben tartjuk?
Azt is megtudjuk ebből a szövegből, hogy mindenki fontos, de senki sem fontosabb, és minden összehasonlítás ostobaság.
És ez már most is fontos. A saját életünkben és a gyülekezetünkben is legyünk újra és újra tudatában annak, hogy Jézus Krisztus nélkül semmi sem működik, és hogy szükségünk van egymásra, hogy segítsünk egymásnak a nehézségeinkben és problémáinkban.
Összefoglaló
Összefoglalom.
-
Az
- ismert művészek depressziójukkal kapcsolatos nyitottságának példája újból ráébresztett arra, hogy az embernek be kell ismernie, hogy segítségre van szüksége, és keresnie is kell a segítséget.
- Jézus a bűnösökért, a bűnösökért jött, hogy megismerjék őt és bűnbánatot tartsanak . Azok az
- emberek, akik azt hiszik, hogy elég jók, kiestek vele.
- Mi is mindannyian rájöttünk már egyszer, hogy szükségünk van a megbocsátásra, hogy Jézus nélkül nem megy, és hogy minden nap újból szükségünk van rá. És ez is része annak az alázatnak, ami a keresztény életet teszi ki. Az
- emberek irgalmára is számítunk . Azzal, hogy megnyílunk egymásnak, hogy segítünk egymásnak visszatalálni, és segítünk egymásnak a nehézségeinkben és problémáinkban, teljesítjük a Krisztustól kapott törvényt. Ez a keresztény életet alkotó alázat másik része.